Oldal kiválasztása
Gyerekfotózás Budapest

Szeretsz fényképezni, napjában akár többször is előveszed a mobilod, az is lehet, hogy lapul otthon egy kamera, de valahogy sosem jutsz vele előbbre.
A szemed előtt lebegnek a szebbnél szebb képek, de egyszerűen nem tudod elérni, hogy a te képeid is olyanok legyenek.
Aztán gondolod, az interneten ma már végtelen számú lehetőség áll a rendelkezésedre, hogy megtanulj fotózni. Ingyenes és fizetős tanfolyamok, blogok ezrei. Elkezdesz belemélyedni, és egyszer csak azt érzed, hogy többet nem értesz most, mint amennyit az elején értettél.
Iso, rekesz, zársebesség? Az meg micsoda? Fókusztávolság, mélységélesség? Te jó ég, még a szavak hallatán is összezavarodsz, nemhogy ha belemélyednél, hogy melyik mire való.

Pontosan tudom, mert ahogy elkezdtem nektek írni a tanfolyamot, alaposan körülnéztem a külföldi és a magyar szakirodalomban, úgy téve, mintha én is a fotózásban kezdő anyuka lennék. Azt láttam, hogy néhány tanfolyam vagy blog túlságosan mélyre megy (ezt főleg a magyar szakcikkeknél láttam), vagy (főleg a külföldiekben) semmitmondó az egész vagy éppenséggel egyszerre akar túl sokat és túl keveset mondani.

A legtöbb kurzus vagy blogger a kövtkező tanulási sorrendet fogja javasolni:

  • Tanuld meg a kamerádat használni – igen, igen, bizonyos szintig fontos, legalább, hogy az exponáló gombot tanuld meg, hogy hol van, de hiába olvasod el, hogy mire való az expozíció kompenzáció, ha azt sem tudod, az mi a csuda. Továbbá amíg nem tudod, hogy mit szeretnél elérni a képekkel, addig nem tudod, milyen beállítást keress. Azt javaslom, hogy kezdj el ismerkedni a kameráddal, párhuzamosan a tanulással.
  • Tanuld meg az alapokat. Tudd, mi az az expozíciós szentháromság, a fehéregyensúly és a társai. – Ez nagyon fontos, ha a FOTÓZÁS maga érdekel. Az én anyagaimban ezt csak a második szintű tanfolyamon fogom tanítani nektek, ugyanis ahhoz, hogy a családodról jó képeket készíts, először a látásmódodat szeretném picit alakítani. Közben úgyis beleszeretsz majd a fotózásba, mert meglátod, milyen csoda pillanatokat tudsz visszaadni pontosan úgy, ahogy te, ti éreztétek magatokat akkor.
  • Tanuld meg a kompozíciós szabályokat. – No, ez tényleg fontos, a személyes kedvenc témám, ugyanis olyan egyszerű és olyan sokat változtat a képen, ha tudod ezeket alkalmazni, ezért ezt én is belevettem a Start! tanfolyamba is.

Az én tanfolyamaim összeállításakor egy szempontot vettem figyelembe: a Start! tanfolyamnál csak arra fókuszálunk, hogy személelet váltsunk, hogy megtanulj látni, legyen a kezedben akármilyen kamera, a haladó tanfolyamon beszélünk csak a fenti “fura” szakkifejezésekről.
Így egy teljesen egyedi összeállítású anyag született, kifejezetten rátok szabva, sok-sok gyakorlati leckével.

Amíg viszont elkészülnek a tanfolyamok, nézzük csak, hogyan kezdheted, mire figyelj!

1. Készülj fel, gondold át, állj meg, legyél jelen

Nem tagadom, lehet úgy is fotózni, ahogy a kedves keleti turistacsoportoknál látjuk, hogy gyakorlatilag nem néznek fel a gépből, csak azon keresztül néznek és látnak és kattintanak. Meg lehet szerencséd is, hogy éppen jókor, jó helyen, jó szögből kattintottál. De mi lenne, ha nem bíznád a véletlenre és minden képed átgondolt lenne?
A filmes gépek idején ez a téma fel sem merülhetett volna, hiszen minden képkockának komoly ára volt. Ha ezt a szemléletet veszed át, ha elképzelnéd, hogy most erre a témára vagy helyzetre összesen 24 vagy 36 képkockád van, hogyan fényképeznél? Mikor kattintanál és mit? Próbáld ki ezt a játékot egyszer, meg fogod látni,hogy hatalmas változást fog adni abban, hogy mennyire tudatosan és átgondoltan nyomod meg a gombot.

2. Értsd meg a fényt!

Tanulmányozd, figyeld, kísérletezz vele. Ahhoz, hogy ebben egyre ügyesebb legyél, nem kell manuális módban használnod a kamerádat, mindegy, milyen objektíved van. Ez egészen másról szól. Itt tanulsz meg látni, jól figyelni.
Fény nélkül nem tudsz fotózni (ezzel úgy sejtem, nem mondok újat), olyan ez, mint a festőnek a festék vagy a szobrásznak az agyag. És ahhoz, hogy a képeid jobbak legyenek, meg kell ismerned a természetét, azt, hogy az iránya, a típusa, a jellege hogyan befolyásolja egy kép hangulatát, hogyan tudsz vele mesélni.

Meg kell barátkoznod a fénnyel, mert olyan nincs, hogy “rosszak” a fények. Igen, vannak szerencsésebb helyzetek és olyanok (például a tűző nap), amivel nehezebb dolgozni. És mivel én a kezdetektől úgy dolgoztam a fénnyel, hogy elfogadtam, amilyen és amennyi adatott és ebből hoztam ki a legjobbat, így tőlem is ezt a szemléletet fogod átvenni. Ugyanis vannak fotósok, akik inkább a technikai tökéletességre törekednek, ezért minden alkalommal minden eshetőségre felkészülnek mesterséges fényekkel és fényterelőkkel. Ez nagyon klassz, de a véleményem szerint megakasztja, nehézkessé teszi a mi területünkön (azaz a gyerekek és a családok fotózásánál) azt a természetességet és jelenlétet, hogyan az ADOTT helyzetben jelen tudunk lenni.

A másik nagyon fontos dolog, hogy lehet akármilyen klassz a háttér vagy megkomponált egy helyzet, ha a fényeket nem jól használod, a fotód élettelen, lapos vagy semmitmondó lesz. Ezért vettem ezt legelőre, ezért javaslom, hogy akár tőlem tanulsz, akár más forrásokból, ezzel kezdj!

Könnyebb dolgod lesz a fény tanulmányozásakor, ha bent, a lakásotokban kezded el figyelgetni. Erről írtam az ingyenes kalauzban és a Start! tanfolyamon is sokat fogunk beszélni róla. Ugyanis zárt térben egy fokkal kontrollálhatóbb és kiszámíthatóbb lesz a fény játéka, mint szabadtéren.

3. Kezd egy egyszerű kompozícióval

A kompozíciós szabályok a szívem csücske, erről nagyon sokat fogok és tudok beszélni nektek. Számtalan szabály van, amiket ha jól használsz, őrületesen sokat fog dobni a képeiden. Ismerkedj meg ezekkel, próbáld ki őket például úgy, hogy egy-egy hétig csak egyféle kompozíciós szabályt próbálgatsz.
A legegyszerűbb szabály a harmadolás szabálya, amikor 9 fekvő téglalapra osztod a (fekvő formátumú) képedet és az egyik függőleges vonal mentén helyezed el a kis modelled. Figyelj arra, hogy az alanyod mindig “befelé” nézzen a képen, azaz ha a bal oldali metszésvonalra komponálod a kisfiad vagy a kislányod, akkor jobbra nézzen és fordítva.

4. Gyakorolj!

Tudom, hogy lehet, hogy évek óta nem aludtál 4 óránál többet egyszerre. Tudom, hogy az otthonotok élhetővé tétele egy soha véget nem érő háború. Tudom, hogy a legutolsó dolog, amire vágysz, hogy a fotókon gondolkodj.
De tudod mit? Lehet, hogy amikor levegőzni mentek a babáddal vagy a játszótéren kuktáskodsz a homoksütik készítése közben, éppen megláthatsz egy szép pillanatot. Kipróbálhatod a tanultakat. És egy idő után már észre sem fogod venni, hogy ez a fajta látásmód beépült, már nem gondolkodsz rajta, hanem egészen egyszerűen automatikusan így fogsz fényképezni.
A másik előnye, hogy ha sokat gyakorolsz, az is automatikussá válik, hogy nem képet szeretnéd jól elkészíteni, hanem a pillanatot megörökíteni. Mert megláttál benne valami örökös értéket, egy fontos emlékké vált. Így jobban jelen tudsz majd lenni abban a pillanatban is, miközben meg is örökíted egy olyan fényképen, ami tényleg visszaadja annak a pillanatnak a szépségét.

Szeretnéd már most elkezdeni?

  1. >> Olvasd el az ingyenes kalauzomat itt <<
  2. Olvasd el itt, mi mindent fogsz az online tanfolyamon megtanulni, majd
  3. Iratkozz fel a Start! tanfolyam értesítőjére, hogy szólhassak, amikor elkészült és az elsők között, early bird áron tudd elérni.

Innentől hogyan tovább?
5. Tanuld meg a technikai alapokat, különösen, ha van egy fényképezőgéped.
6. Tanuld ki a fény és a kompozíció minden szépségét.
7. Keress kreatív kihívásokat, feladatokat magadnak!
8. Szegd meg a szabályokat!
9. Keress csoportokat, közösségeket!
10. Az első sikerek után ne akarj ebből rögtön pénzt csinálni.

Hogyan épülnek fel a Love The Moment tanfolyamok?

Start! Online fotótanfolyam szülőknek

  1. Általános gondolatok: tudatosság, jelenlét. Hogyan láss másként? Hogyan készülj fel lélekben és hogyan készítsd fel az otthonod és a kis modelljeid? Helyszín- és ruhaválasztás, a körülmények megteremtése.
  2. Technikai alapok: a fény és a kompozíció. Mit tegyél, ha sötét a lakásotok vagy tűző napon “kell” fotóznod? Perspektíva, alapvető kompozíciós szabályok. Hogyan lesz minden képed éles? Mit tegyél, ha egy izgő-mozgó csemetéd van, mint az én fiam is?
  3. Családi események, az életünk szakaszai: hogyan fotózd az újszülött kisbabád, a nagyobb sulisokat? Hogyan fotózz nyaralás alatt, karácsonykor. Kedvenc fotótémáim évszakokra és életszakaszokra bontva.
  4. Képszerkesztési alapok
  5. Nyomtatás, a képek megőrzése, rendszerezése.

A tanfolyam persze ennél sokkal több mindenről szól majd, itt most csak a legfontosabbakat említettem. Jelenleg 60 fejezetnél tartok (ööö, igen, átgondoltam, túl sok mindent szeretnék megmutatni nektek), de azért valószínűleg nem sokkollak benneteket ekkora anyaggal, illetve ezek egy része csak rövidke, pár mondatos gondolat lesz, de az biztos, hogy tuti jó lesz.

“Haladó” tanfolyam (oké, oké, ígérem, átnevezem majd). Az alábbi felsorolt témák bővülni fognak, de láthatod, hogy itt megyünk bele mélyebben a fenti témákba, kiegészítve olyan szépségekkel, amikkel már egészen izgalmas módokon fogsz tudni fotózni.

  1. Kamerák kezdő fotósoknak, lencsék
  2. A helyes expozíció, a rekesz, a zársebesség és az ISO megértése. Fotózás manuális módban, amikor mindent te állítasz. Teljes kontroll, óó igen! (controll freak-ek, irányításmániások, mint én is voltam zsenge lánykoromban, eljött a mi időnk!)
  3. Fénytan 2. Fotózás ellenfényben például, a fény mélyebb megértése. Fehéregyensúly.
  4. Haladó kompozíciók és a szabályok megszegése
  5. Mitől jó egy fénykép? Képelemzés
  6. Színterápia a fényképeken
  7. Történetmesélés
  8. Haladó szerkesztési tudnivalók

És még sok-sok minden más!

Mobilos fényképezés – Minitanfolyam

Egy gyors, rövid, nagyon kedvező árú kis anyag, kifejezetten a mobilos fényképezésre fókuszálva, várhatóan ősszel érkezik.

Az Üzleti Kurzus

Talán többen kéritek tőlem, mint a másik két anyagot, heti szinten kapok erre vonatkozó kérdéseket, kéréseket.
Szeretném elmondani MOST is, és még sokszor el fogom, hogy az, hogy szép képeket tudsz készíteni, sőt, elvégezted talán a ketteske szintű tanfolyamomat is, tudsz már manuális módban fényképezni, még édeskevés ahhoz, hogy működő vállalkozásod legyen. Sőt, ha őstehetség vagy, az még kevesebb.
Egy (fotós) vállalkozást indítani és működtetni ugyanis rengeteg elhivatottságot és számos olyan képességet igényel, amire sokan nem is gondolnak. Tudtad-e például, hogy mi fotósok a munkaidőnknek kb. a 10%-ban fotózunk (vagy annyi sem), talán 20% retusálás, utómunka, a többi 70-80% üzletvitel. Tudod kell honapot szerkeszteni legalább alap szinten (vagy legyen sok pénzed, hogy valaki megcsinálja neked), iszonyú alázatosnak és türelmesnek kell lenned, mert NAGYON sok időt fogsz ügyfélszolgálatosként tölteni, ami hiába vannak olyan jófej családjaid, mint nekem, akkor is rengeteg feladattal jár. No és a marketing. Ha az nem megy, vagy utálod, akkor vagy nagyon meg kell tanulod, vagy legyen anyagi kereted rá, hogy kiszervezd. Ott van még a könyvelés, az állandó jelenlét a szociális felületeken. Állandóan tanulnod kell az új trendeket a fotózásban és a marketingben. Nekem az a szerencsém, hogy legalább annyira megszállott vagyok, ha nem jobban, ezen a területen, mint a szakmámbam. Rettenetesen szórkakoztat a marketing, állandóan új ötleteim vannak, és azt hiszem, a vállalkozói létet sejtszinten hordozom, családi örökség. Tudnod kell, hogy alapvetően kétféle embertípus létezik és nincs átjárás vagy az jár némi szenvedéssel: a vállalkozó típus és az alkalmazotti. Teljesen rendben van, ha te olyan típus vagy, aki szereti, ha megmondják, hogy mit csináljon, szeret feladatokat elvégezni és csapatban dolgozni. De szembe kell nézned ezzel, mert ha te ilyen típus vagy, akármennyire is szeretsz fotózni, nagyon nehéz lesz a vállalkozásodat működtetni.

Ez az anyagom már csak 2021-ben érkezik, de hogy miről mesélek majd, az hamarabb megvolt, mint a fotós része, szóval alig várom, hogy elkezdjem összeállítani nektek.