Oldal kiválasztása

Árak

Az AgiSzabo családi fotózás vidám, barátságos és rugalmas. Ilyen ez első email-váltástól az utolsóig, ilyen a fotózáson együtt töltött idő minden perce.

 

Ti mondtátok

“A fotózás nagyon nagy élmény volt, gyerekeknek is, de még mi felnőttek is feltöltődve jöttünk haza. Olyan könnyen ment minden. Nem a pózokról, nem a mű dolgokról szólt! Anyukám így fogalmazott: Végre egy olyan sorozat,ahol a lányoknak azok a pillanataik vannak elcsípve, amilyenek ők valójában. Nagyon nehéz volt kiválasztani a képeket, mert mindegyik gyönyörű, mindegyik másért tetszett. A lakásban több helyről is visszaköszönnek ránk, bekeretezve, méltó helyükre kerültek, imádunk rájuk nézni…sokszor kívánom, ez a korszak bár soha ne múlna el.
Ezt a sorozatot egyébként ajándékba kaptuk, de közösen találtunk rád…még Metta születése előtt többször is voltunk Pici Piac- on, ahol engem mindig elvarázsoltak a képeid (te már biztos nem emlékszel ránk, de sokat beszélgettünk) és tudtam hogy egyszer szeretnék egy sorazatot tőled, mert annyira irigylem azt, ahogy “látsz”, ahogy meglátod minden pillanatban a csodát és ezt meg is örökíted!Szóval száz szónak is egy vége: nagyon szuper fotózás volt, és szerintem még találkozunk! (Metta gyakran emlegeti Ági nénivel milyen jót játszottunk!és hogy még egyszer ugye elviszel hozzá?)
Nagyon hálasak vagyunk,köszönünk szépen mindent! További örömteli alkotást Ági,kívánom,hogy váltsd valóra még sok család álmát, ahogy a miénket tetted!” P. Szilvi

“Szívből ajánlom figyelmetekbe Ági munkásságát. Csupaszív nő, csupaszív képekkel, melyekből sugárzik a természetesség. Remélem még többször lesz alkalmunk talákozni.” Réka

“Végre egy olyan fotós, akinél nem érezhető a “futószalag” rendszer, aki nem csak kattintgatja a gépet unott arccal, hanem szívvel-lélekkel jelen van a fotózáson, nagyon kreatív ötletei vannak, es természetesek a képei! Köszönjük Ági! ” Zsófi

MIT TARTALMAZNAK A CSOMAGOK?

  • A képeket egy online galériában fogom mutatni nektek és a végén onnan tölthetitek le (teljes, nagy felbontású méretben és egy kisebb, vízjeles, közösségi megosztásra alkalmas méretben). Itt a jelszó megadásával akár többen is hozzáférhettek és többen is választhattok.
  • Minden kiválasztott képről nyomtatott képek készülnek 10×15 méretben, csodás prémium matt papírra. 
  • Az elkészült nyomatokat és a kis szeretetcsomagot Foxpost automatába fogom küldeni nektek (ez benne van az árban, de a házhozszállítás is megoldható felár ellenében vagy el is jöhettek érte hozzánk.)

Hogyan foglalhatsz?

  1. Nézd át az alábbiakban a csomagokat, válaszd ki, amelyik hozzátok a legközelebb áll.
  2. Kattints a csomagok alatti “Megnézem a szabad időpontokat” gombra.
  3. Ez még nem minősül megrendelésnek, ezen a ponton még fizetési kötelezettséged természetesen nincs :)
  4. A gomb egy online időpontfoglalóhoz visz. Itt válaszd ki a kinézett csomagot, majd a következő lépésben nézd meg a szabad időpontokat.
  5. Válaszd ki a neked tetszőt, és küldd be az űrlapot.
  6. Ezután vissza fogom igazolni a foglalásod, ha szükséges, egyeztetünk és küldöm a személyre szabott ajánlatodat.
  7. Az első részlet megfizetése (választott csomag 50%-a ekkor esedékes.)

CSALÁDI FOTÓZÁS ÁRAK

 

FOTÓZÁS VIDÉKEN

Örömmel megyek Budapesten és az agglomeráción kívül is fotózni hozzátok, ez esetben +110 Ft/ km díjat számítok fel, + autópálya díj, amennyiben felmerül.

 

ESKÜVŐ FOTÓZÁS ÁRAK

Ahogy a családi fotózásban, úgy az esküvői fotózásban is a dokumentarista vonalat képviselem. Szívesen vállalok kisebb-nagyobb, vidéki, budapesti esküvőket.

Beszélgessünk erről!

PORTRÉ FOTÓZÁS ÁRAK

A kedvencem a városi séta, ahol laza környezeteben, beszélgetve, nem feszengve készítünk rólad szuperklassz, izgalmas, természetes képeket.

Műtermi portréfotózást nem vállalok, de szívesen ajánlok olyan kollégát, aki ennek a mestere és garantáltan jó kezekben leszel nála.

 

Kapcsolat

Írj nekem! 

kapcsolat

+36 30 394 7274