A családi fotózásokról
Kisbabát vártok. Megszületik, felnő. Tudod, érzed a zsigereidben: megállítanád az időt.
Felötlik benned az is, de jó lenne, ha egy külső személő is megmutatná, milyenek vagytok most, hogyan éltek, hogyan szerettek.
Készüljenek olyan képek, ahol mindannyian rajta vagytok. Ezért profi fotóst keresel.
Körülnézel, van miből válogatni.
Díszletekre bukkansz, jelmezekre, berendezett stúdiókra.
Érzed, hogy te valami mást szeretnél. Valódibbat, igazibbat. Életszagút. De mégis szépet, amit kitehetsz a falra vagy albumba rendezhetsz.
Ekkor bukkansz rám.
Milyen az AgiSzabo Családi Fotózás?
TERMÉSZETES
A fotózásokon maximálisan rátok szabom az eseményeket: hiába látok meg egy jó helyszínt, egy klassz fényt, ti vagytok a legfontosabbak. Nem avatkozom bele az események menetébe, nem erőltetünk semmit, hagyjuk, hogy a picik legyenek az események rendezői.
MÓKÁS
A szülők legtöbbször azt írják nekem, hogy amellett, hogy imádják a képeket, olyan érzésük volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. A fotózás végén a gyerekek általában rajtam csüngve könyörögnek, hogy én is menjek velük haza. A nevemben levelet írnak a Mikulásnak és napokig kérdezik, mikor megyek újra. Imádok veletek, a gyerekekkel lenni és ez látszik a képeken is. Nem a technika, nem az, hogy milyen csillivilli a felszerelésem.
RUGALMAS
2014 óta többszáz családot, többszáz gyerkőcöt fotóztam. Tudom, hogy nem könnyű mindent összeszervezni, ezért az időpontokban, a helyszínben és a csomagokban is igyekszem maximális rugalmasságot biztosítani nektek.
Már mindent tudsz?
Ha már tudod, hogy mikor, hol, hogyan szeretnél velem fotózni, közvetlenül is foglalhatsz egy nektek tetsző időpontot! A foglalás után emailen és telefonon megbeszéljük a részleteket!
"De nálunk nem történik semmi izgalmas!"
A családjaim egyike sem “extrém sportoló” az élet versenyében. Mind olyan “átlagos” család, mint ti vagy mi. Hiszen mindannyiunk élete tele van csodákkal. Mind különlegesek vagytok, csodálatosak és izgalmasak. Én pedig végtelen hálával gondolok arra, hogy ennyi éve veletek vagyok.
"De nálunk minden nap egy tiszta káosz!"
Hálaajóégnek! Szuper! Imádom! Mikor mehetek? De tényleg, nem viccelek. Szeretem a csendes, nyugis fotózásokat is, de nagyon jól bánok a zizegős, nyüzsgő családokkal. Nem jövök zavarba, a gyerekek csak rohanva közlekednek, ha hangosak vagytok, ha sok a gyerek, felnőtt, kutya, macska, tyúk, bármi. Bírom, sőt, ettől kelek életre, ettől tudok olyan élettel teli, izgalmas képeket átadni nektek.
Én vagyok-e a megfelelő fotós nektek?
Ha átnéztétek a képeimet, elolvastátok, hogy hogyan dolgozom, szimpatikusnak találtok, foglaljatok időpontot egy kötetlen beszélgetésre a kapcsolati oldalon és megbeszélünk mindent.
Miért kell még hosszan beszélgetnünk, nem elég, ha ráböktök egy dátumra?
Számomra a fotózás nemcsak abból áll, hogy nyomogatom a gombot, vagy még azt sem, a gép mindent elintéz. Nem. Nekem nem mindegy, hol, kikkel töltöm az időmet. És hidd el: neked sem.
Akkor fogsz olyan képeket kapni, amilyenekről álmodtál, akkor fognak könnyek gyűlni a szemedben, mikor először meglátod az elkészült képeket, ha megbízol bennem. Akkor tudsz megbízni bennem, ha megismersz. Akkor tudsz megismerni, ha beszélgetünk. Ezért szeretek minden leendő ügyféllel telefonon beszélgetni kicsit, hogy megismerjük egymást. Meglássam: tényleg engem kerestek-e, én vagyok -e a legalkalmasabb arra, amit szeretnétek.
Ha elvállalsz minket, mennyi idő múlva kapunk időpontot a fotózásra?
Ez változó. Lehet, hogy már 1-2 hét múlva is van szabad időpontom, de az is lehet, hogy csak 1-2 hónap múlva tudok adni időpontot. Ezért javaslom, hogy minél hamarabb ismerkedjünk meg és utána tudunk nézni nektek időpontot.
Mivel kell készülni a családi fotózásra?
Leginkabb semmivel. :) Jókedvvel, lazasággal, elengedve az elvárásokat vagy az irányítást. Hogy milyen ruhát érdemes felvenni vagy az otthontokatban mennyire pakoljatok el, erről a fotózás előtt fogok küldeni egy levélkét.
"Utálom, ha fényképeznek, a férjem meg pláne."
Az elmúlt években a legtöbbször visszahallott vélemény rólam az volt, hogy úgy érkeztem, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Mert én úgy is érzem. Hiszen előtte már legalább egyszer, de legtöbbször telefonon beszélgetünk vagy videótelefonálunk. Illetve ha a sok-sok szuperügyes fotós közül engem választottatok, valami kapcsolódást biztosan éreztetek felém. Nálam nem kell a kamerába kínosan mosolyogni, nem “kell” belenézni, csak ha szólok, de azt sem fogod észrevenni. Egyébként pedig a babáddal, a gyerkőcöcskéddel leszel elfoglalva, ők pedig feloldanak minden feszkót. A férjednek pedig viszek egy “gyógysört” vészhelyzet esetére :D (Nem ám, csak viccelek. Vagy vigyek? :)
Mi nem Budapesten élünk, vállalsz vidéken is fotózást?
Igen! Örömmel megyek az ország bármely szegletébe. Budapesten és a közelében, valamint Szombathelyen útiköltség nélkül tudok vállalni fotózást, ezeken kívül némi benzin-hozzájárulás ellenében, de nagy örömmel megyek mindenfelé. Sőt. Az egyik bakancslistás álmom, hogy külföldön élő magyar családoknak adhassam meg az “agiszabo-élményt” – ha ez benned is megfordult, keress fel, az európai roadshow folyamatos szervezés alatt van.
Már mindent tudsz?
Ha már tudod, hogy mikor, hol, hogyan szeretnél velem fotózni, közvetlenül is foglalhatsz egy nektek tetsző időpontot! A foglalás után emailen és telefonon megbeszéljük a részleteket!