Oldal kiválasztása

Zizegjünk együtt! 2022

Nyereményjáték zizegős családok részére 

A fiam már nagy iskolás, de egyéves kora óta érezzük, valami más benne.

Mozog. Mindig. Énekel. Mindig.

Jár a keze lába – álmában is. A napok 90 százalékában zizeg.

Érzem akkor is, ha nem szólal meg.

Érzem a zizegését éjjel és nappal – akkor is, ha nincs velem…

Megtanultam ebben a rezgésben élni, így pontosan tudom, milyen boltba, közösségbe, nyaralni, vendégségbe menni vele.

Hosszú évek után, 2021 nyarán végre elindultunk vele azon az úton, hogy a sehova-sem-vezető “Mi a baj a gyerekkel?” kérdés után ki tudjuk mondani: “Értjük, miért ilyen”.

Azóta ezen a vágányon mozgunk és teszünk meg mindent érte.

Családi fotósként így aztán nem kis gyakorlatom van lekövetni ezeket az energiákat. 

Egy zizegős gyerkőccel, pláne többel egy családi fotózás elég stresszes tud lenni. 

A fotózás előtt óránként szorul össze a gyomrod, hogy a gyerekek hogy fognak viselkedni. 

Szétszedik majd a műtermet. 

A fotós nem fogja tudni kezelni őket. 

Képtelenség egy helyben tartani őket. 

Ha kéred, hogy mosolyogjanak, egészen biztos, hogy grimaszolni fognak. 

A világ összes csillagát is beígéred nekik, csak abban a fél-egy órában legyenek már “normálisak”. 

Pedig tudod, hogy ők pont így normálisak. Ők pont így tökéletesek és szerethetők. 

Te már tudod kezelni az energiáikat, de mégiscsak érzed, hogy egy klasszikus családfotózáson meg kell felelni valamiféle külső rendnek. 

Vagy mégsem? 

Tudod-e, hogy egy családi fotózáson nem kell egy helyben ülni? Hogy egy családi fotózás lehet olyan is, ahol nem egy külső ideálnak feletek meg, hanem ÖNMAGATOK LEHETTEK? 

Most nyerhetsz egy ilyen Családi Legendárium Fotózást! Olvass tovább, hogy hogyan! 

Mi az a Zizegős családi fotózás?

Egy olyan családi fotózás, ahol nem kell viselkedni. Ahol azt és ott tesszük, ahol nektek a legkényelmesebb és a legkedvesebb. Ahol lehet őrültködni, hangoskodni, ugrálni, rosszalkodni.

Nem tervezünk meg szigorúan semmit, hagyjuk, hogy a gyerekek és az ő enegiáik vezessék a fotózást. Nincs elvárás, nincs semmi szabály, nincsenek kötelező elemek. Felszabadultak, lazák lehettek.

Hiszen különleges energiájú gyerekekhez különleges fotózás illik. 

Egy zizegős gyerkőccel egy műtermi fotózás könnyen rémálommá válhat. Egy Zizegős Családi Legendárium Fotózáson viszont éppen azt szeretjük, keressük, figyeljük, emeljük ki, amitől ők különlegesek. 

Nem kell “jól viselkedni”, szépen mosolyogni a kamerába, egy helyben maradni.

Ebben kísérlek benneteket, hogy olyan fotók készüljenek, melyeket látva ÖNMAGATOKAT fogod ÉREZNI.

Amiket az évek során a falon és évek múlva majd a gyerekek úgy fognak nézegetni, hogy visszarepítse őket a gyerekkorukba. Hogy segítsen nekik emlékezni, látni, hogy milyenek voltak kicsinek, hogyan szerettétek őket, hogyan voltak ők részei annak a csodának, amit a ti családotok jelent.

Nem csupán képeket készítek, lenyomatokat a külsőtökről. Az együttlét során figyelek, beleolvadok, hogy láttassam az igazi személyiségeteket és a köztetek lévő köteléket.

Családi fotózás Budapest

Mi történik egy Zizegős Családi Fotózáson?

  1. Először is beszélgetünk egy kellemeset telefonon. Meséltek magatokról sokat. Megtervezzük a fotózás helyét, idejét, a nagy vonalakat. Mert úgyis a gyerekek akarata és energiái fognak győzedelmeskedni.
  2. A fotózáson 2-3 órát töltünk együtt. Akár több helyszínen is, akár több kalandot is felölelve. Veletek töltöm ezt az időt, de csak annyira belefolyva az eseményekbe, amennyire ez nektek még kényelmes.
  3. A fotózás után néhány héttel küldöm nektek a képeket. Egy teljes történetet, tele érzelmekkel, őszinteséggel. Ebből, ha szeretnétek, nyomtatunk papírképeket és/vagy fotókönyvet készítünk.

Hogyan nyerhetsz egy ilyen fotózást? 

  • Ha a fenti szövegeket elolvastad, tudod, hogy hogyan dolgozom. Ha ebben bizonytalan vagy, keress fel a Kapcsolat oldalon keresztül, mielőtt pályáznál. Kérlek, csak akkor pályázz, ha tudsz azonosulni azzal, amit képviselek, ha szívesen vennél részt egy ilyen fotózáson. Kérlek, ne pályázz csak azért, mert nyerni lehet, ha nem tetszik úgy igazán a munkám, mindkettőnknek kellemetlen lesz a fotózás, a cél pedig pont ennek az ellenkezője: egy olyan együttlét, ahol ti is felszabadultan, lazán, önmagatokat adva tudtok jelen lenni úgy, hogy közben megbíztok abban, hogy jó kezekben vagytok nálam. :) 
  • Ha szeretnél pályázni, mindössze annyit kell tenned, hogy kitöltöd EZT AZ ŰRLAPOT
  • Pályázni 2022. 09. 28. és 10.09. (vasárnap) között tudsz. 
  • A sorsolás 2022. 10.10-én lesz, a nyertest véletlenszerű sorsolással választom ki. 
  • Minden pályázót emailen értesítek majd! 
  • A vállalkozásom, ami én vagyok :)) budapesti székhelyű, de országosan várom a pályázatokat, mert nem szeretnék kizárni senkit a lehetőségek közül. 
  • A nyereményfotózás tartalmazza az összes általam leválogatott és szerkesztett fényképet digitális formában. (Kb. 80-150 képet szoktam átadni) 
  • A nyeremény készpénzre nem váltható, de átruházható. 
  • A nyereményfotózásra szabad helyek függvényében 2022. 10. 10.-től 2023. áprilisig van lehetőség. 

Mi történik a nyertes kiválasztása után? 

  • A nyertest emailen értesítem. 
  • Ezután megbeszélünk egy időpontot egy ismerkedős konzultációra, ahol megismerkedünk, megbeszéljük a fotózás tervezett idejét, helyét, a nagy vonalakat. 
  • A fotózás után néhány héten belül küldöm a képeket, melyeket azonnal le is lehet már tölteni. 
  • Ha a nyertes szeretne az elkészült képekből nyomatokat, fali képeket vagy fotókönyvet, ezek költségét a nyeremény nem tartalmazza, de örömmel elkészítem nektek. (Javaslom!)

“Nagyon fontos volt nekünk, hogy spontán képek készüljenek. Viszont nem tudtuk elképzelni, hogy milyen képek fognak készülni ha nem lesz beállítva és elmondva hogy mit is csináljunk. A fotózás után hazafele úton arról beszélgettünk, hogy nekünk fel sem tűnt, hogy valaki fotózott minket. A kislányunk legjellegzetesebb pillanatai mind- mind meg lettek örökítve. Örök emlék, és nagyon jó élmény marad számunkra.”

“Csupa mosoly, kedvesség és profizmus. Kizárt dolog zavarban lenni előtte. Pontosan azokat a pillanatokat ragadja meg, amiben minden benne van… Rengeteg alázat és szeretet tükröződik a munkáin.”

RÉSZLETEK

Figyellek benneteket. Figyelem az arcotokat, a szemeteket, minden rezdüléseteket. Figyelek amaszatos kezekre, a falon a kitett képeitekre. Figyelem, mi a fontos nektek az otthonotokban. Figyelem a házatokat kívülről, belülről. Hogy erre is tudjatok majd emlékezni. 

ÉRZELMEK

Hiszem azt, hogy egy fotó akkor és attól jó, ha érzelmeket ébreszt. Ha ránézel és önmagatokat fogod viszontlátni. Ha a fénykép MÖGÉ is tudsz látni. Minden elkattintott képkockánál ez a célom, hogy ezt az élményt megadjam nektek. 

történések

A varázserőm, hogy mindenben meglátom a szépet. Ami neked egy paca a konyhapulton, az nekem arról mesél, hogy a kisfiad új szokása, hogy ő főzi nektek reggel a kávét. A szennyesruha-halom arról mesél, hogy mekkorát homokoztatok tegnap. Ezeket keresem meg és adom át nektek. 

És te mire és hogyan szeretnél emlékezni?

Ha úgy érzed, beszélgessünk erről, keress egy számodra megfelelő időpontot a lenti gombra kattinva és ismerkedjünk meg, mesélj, mire vagy a legbüszkébb, hogyan szeretnél magatokra emlékezni 5-10-20 év múlva?