Majdnem 5 nap telt el azóta a szombat délelőtt óta, amikor megnyílt életem első fotókiállítása.
(Gondoltam, mostanra majd jönnek a romantikus sorok, a tiszta kép, az érzelmes leírás, mit jelentett ez az egész nekem. De csak nem. Úgy tűnik, még sokkal több időnek kell eltelnie ahhoz, hogy szépen és felülről tudjak írni erről.)
A kiállítás önálló is volt meg nem is. A falon kizárólag az én képeim lógtak. Szám szerint 53 darab. 23 környezeti portré. Olyan vállalkozónőkről, akik otthonról, pici babájuk mellől építették, építik a vállalkozásaikat. Olyan inspiráló nőkről, akik kőkeményen dolgoznak azon, hogy megvalósítsák azt, amit kitűztek maguk elé: a saját vállalkozás működtetését. 30 stúdiófotó: egy nagyon izgalmas kísérlet. A projekt szereplői megfogalmazták azokat a félelemeiket, azokat az ügyeket, amik nekik nap mint nap kihívást jelentenek. Ezt átfogalmaztuk egy pozitív üzenetté. Arról álmodozom, hogy a képeket majd otthon kiteszik a falra és rosszabb napokon erőt ad majd nekik.
Tollár Mónika, kulturális kreatív. *SZERETEMMAGAM*
Egy ilyen esemény összehozása azért nem kis meló, még akkor sem, ha olyan nagyszerű segítségem volt, mint Táncsics Jutka és Horváthné Pintér Orsi (Plukkido), az édesapám vagy Békéssy Olga, aki a sajtómegjelenéseinket intézte (21.Század Kommunikáció)
Volt “néhány” sajtómegjelenés az esemény kapcsán, napok teltek el egy-egy lehetőség után, mire leesett a tantusz: a képeimet több százezer ember látta a tv-n keresztül! Hát csoda, hogy nehéz ezt felfogni?
Készülve az RTL Klub 8.08 Minden reggel c. műsorára, át kellett gondolnom, mi mindent adott nekem ez a projekt.
Türelmet. Alázatot. Önbizalmat magamban, a képességeimben, a vállalkozásomban, hogy meg tudom csinálni. Hitet a nőkben, a női közösségekben. Az emberekben és a segítő jószándékban. Barátságokat. Szakmai fejlődést. Türelmet. Erőt. Türelmet. Alázatot. :)
És végtelen hálát érzek mindazok felé, akik ebben a fél évben mellettem álltak, ajándék jógaórákkal támogattak, egy jó szóval, konkért tettekkel, kézzel fogható vagy lelki segítséggel.
Nagy érzelmek dúltak, dúlnak bennem. Sírtam, nevettem, remegtem, öleltem, örültem. De felfogni, felülről, kívülről látni nem volt könnyű. Még szerencse, hogy a lányok gondoskodtak arról, hogy lássam a teendők hegye mögül is. Köszönöm nektek, köszönöm MOMents365!
“…annyira emberi és közvetlen volt minden alkalom, amikor fotóztál, hogy soha egy percig nem éreztem, hogy feszengenem kell, vagy hogy nem lehetek önmagam. Hogy ilyen hihetetlen mennyiségű munkát beletettél abba, hogy mindannyian szépnek, értékesnek és szerethetőnek láthassuk magunkat a képeiden keresztül. Hogy elgondolkodtattál egy halom dolog prioritásáról az életemben, önmagamról, és arról, ahogy magammal vagyok. Hogy szembesítettél azzal, hányféle módon vagyunk egyformák és hányféle módon különbözünk. Hogy nem adtad fel akkor sem, amikor majd’ agyonnyomott ez az egész, és hogy minden érzékenységeddel és finom szűrőddel minket emeltél közben. Hogy megálmodtad, és megteremtetted, hogy végigvitted, és megosztottad velünk mindezt! Biztosan tudod, de azt hiszem ezt sosem lehet elégszer hallani, szóval tudd, hogy különleges vagy, izgalmas és vibráló, és legyél nagyon büszke rá, hogy minden törékenységed dacára ekkora köveket mozgattál meg! … Orsi”
A kiállításról készült képeket Szabó Gábor és Jánossy Noémi készítették.
[envira-gallery id=”19944″]