Belefutottam egy beszélgetésbe az otthoni babafotózásról egy fórumon és nagyon elszomorodtam. Igaz, 3 éves már a beszélgetés és remélem, hogy ez idő alatt már változott a piac, de néhány ott olvasott gondolat nem hagy nyugodni.
A babafotózás (vagy nagyobbacska gyerekkel vagy családi fotózás), különösen a ti otthonotokban egy nagyon érzékeny, intim, bizalmi feladat. Mert beengedtek minket életetek egy különös, varázslatos szakaszába. Mert beengedtek minket az otthonotokba. Mert ha már egyszer felkértek egy fotóst, főleg egy pár napos-hetes baba fotózására, és rossz élmény lesz, utána már sokat változik az a kis picur, hogy gyorsan keressetek egy másik fotóst, a pénzről nem is beszélve.
Hallani olyat, hogy a kedves “kollégák” valahonnan megszerzik a családok címét, becsengetnek és erőszakos ajánlatokat tesznek, míg végül, csak hogy elmenjen vagy nyugton maradjon, elfogadják a családok a lehetőséget. Persze, jó üzlet, igazi kánaán egy ilyen lista a babafotósok számára, de tudjátok mit? Inkább felkopik az állam, minthogy ilyen módon szerezzek új üzletet. Azt hiszem, ezt az ügyfélszerzési módszert és annak visszataszító módját nem is kell részleteznem.
Aztán odamegy a fotós, a babára nem mosolyog, siet, kapkod. Mindenkinek lehet rossz napja, egy fotósnak is, és lehet jó képeket csinálni kedvesség nélkül vagy úgy, hogy nem alakítunk ki semmilyen kapcsolatot a családdal. De azt gondolom, ebben a műfajban és különösen, ha otthon történik a fotózás, elengedhetetlen, hogy meglegyen az a “kémia” a fotós és a család között. Hogy beszélgessünk, hogy megismerkedjünk. Hogy meséljetek. Egy bugyolált, kosárba csomagolt babafotózásnál nagyjából mindegy, a baba alszik, a szülők nincsenek a képen, ennyi. De amikor azt szeretnénk megörökíteni, amilyenek ti vagytok, az őszinte mosolyokat, a nagy puszikat, amikor összenyomódik az arc, ahhoz elengedhetetlen, hogy a fotós szimpatikus legyen a számotokra.
Siet, kapkod? Naivan azt gondolnám, ha valaki babafotózást otthoni környezetben vállal, pontosan tudja, hogy picur babáknál kell számolni egy szopizással, egy tisztába tevéssel, altatással, nagyobb gyerkőcöknél azzal, amíg összemelegszünk egymással.
Sokan felháborítónak tartják, hogy előleget kér a fotós. Na ez már olyan téma, amit a magunk védelmében nem tartok gonoszságnak. Egy fotózás, piaci átlagárat nézve sem egy liter tej ára, teljes joggal kérnek el néhányan előleget, hiszen a kiszállás, a fotózás ideje és munkája, a képek kezelése már megtörtént. Sokan olyan konstrukcióval dolgoznak, hogy van egy alapdíj, mely a kiszállás és a fotózás árát tartalmazza, utána a képeket darabáron vásárolhatod meg. Nálam is volt egy ilyen időszak, amikor így kínáltam a szolgáltatásaimat, de hamar rájöttem, hogy bár elsőre egyszerűbbnek tűnik, az ügyfeleim és magam számára is bonyolultabb. Persze ha úgy kér előleget a fotós, hogy eleve ezzel az erőszakos módszerre kopogtatott be és kierőszakolta a fotózást, akkor ne adjatok semmiképpen előleget! Hallottam olyat is, hogy 3 évre előre lehetett csak megvenni a csomagot (tehát egyben az újszülött fotózást, egyéves és kétéves fotózást és az összes karácsony) és erre kellett volna előre fizetni…
Az a fránya vaku… Azt írja ebben a beszélgetésben egy anyuka, hogy a kislánya fél a vakutól, az ügynök (!) állította, hogy nem fog vakuzni, majd mikor a kislány szemébe vakuzott, még ő volt felháborodva, hogy vaku nélkül nem lehet fotózni. Na, akkor nézzük sorban. Ember nincs a földön, aki szeretné, ha a szemébe vakuznak. Főleg pici gyerekek. Teljesen normális. Ha ügynöknek hívjuk a fotóst, már régen rossz, de teljesen érthető, hogy az anyuka miért így említette az illetőt. Aztán. Fotózni lehet vaku nélkül. Valószínűleg a kedves fotós/ügynök az adott helyzetre értette, főleg télen vagy egy olyan tájolású lakásban valóban szükséges lehet a vaku használata. De ez is a szakma kellő ismerete kellene hogy legyen, hogy hogyan kell ügyesen és okosan úgy vakuzni, hogy egyrészt ne zavarja a résztvevőket, másrészt úgy világítani, hogy a képeken ezt észre sem venni.
“Eleve a nő nem volt valami gyerekbarát…” Öööö, lehet, hogy pályát tévesztett a kedves fotós?! Igen, sokan úgy látják, könnyű szakma. Veszünk valamilyen nagyobb gépet, elmegyünk egy 2 napos tanfolyamra, kattogtatunk, elkérünk egy zsák pénzt és boldogan élnünk, míg …. míg rá nem jövünk, hogy egyáltalán nem könnyű szakma. Folyamatos tanulást, önképzést, figyelmet igényel. ALÁZATOT. Tiszteletet. Az emberekkel való bánásmód finomságait. Hosszú, hosszú munkaórákat a számítógép előtt. Éjjel, hajnalban, MINDEN NAP. Hétvégi munkát, ami a családi időből vesz el. Esküvőknél sokszor 24 órás helytállást. A felszerelés gondos összeválogatását. Nagyon komoly tanulást a képszerkesztő programok használatáról. Szeretetet, igényességet, hogy hogyan adod át a képeidet. Türelmet. Pontosságot. Megbízhatóságot. Empátiát. Ja, igen, lehet enélkül is. …
“Azt mondta, egy hónap múlva jön és hozza a képeket.” Írja tovább a kommentelő, hogy szerinte az lett volna a normális, hogy ott helyben beteszi a memóriakártyát a laptopba és akkor lehet választani. Na, ezzel most vitatkozni fogok, de csak azért, mert én nem így csinálom. Van fotós, aki így, és szerintem ez is rendjén van. Én sosem adok át nyers képeket, még megtekintésre sem. Nem azért, mert szégyellnivalóan rosszak a nyers képeim (aki kéri, bármikor szívesen megmutatom). Hanem mert szerintem az is egyfajta tisztelet a családok felé, hogy a képekkel sokat foglalkozom, mielőtt megmutatom nektek. Igen, van, hogy leretusálok, elkészítek 60 képet és végül a 15 képes csomagra esik a választás. Igen, ez nekem 45 kép “felesleges” retusálását jelenti. Ez benne van a pakliban, én ezt vállalom, én így csinálom most, mert így látom jónak. Szerintem sokkal jobb élmény így látni, készen először a képeket, mint mondjuk egy ferde képet vagy jónéhány szöszt a kanapén, háttrében. Egy kép elkészítése a gomb lenyomásakor korántsem ér véget. Akkor még csak félúton vagyunk, a képek leválogatása, gondos utómunkázása ugyanúgy hozzátartozik a végső termékhez. (És itt hangsúlyoznám, hogy az utómunkázás alatt nem azt értem, hogy agyonretusálom és köze nem lesz az eredeti képhez, de bizonyos figyelmet, munkát minden kép igényel!)
Az árban nincs benne a kiszállási díj, az plusz tétel, olvasta volna el a kedves anyuka az apróbetűt, mondja a fotósunk. Hogy van kiszállási díj, teljesen jogos (ld. feljebb.) Hogy ezt nem mondja előre, az viszont emberileg és üzletileg is egyes, köszönjük, leülhet.
Ti hallottatok ilyen rémtörténeteket? Kommentben jöhetnek! (Bár remélem, senki nem ír, mert az azt jelentené, hogy szerencsére ma már nem találkozni ilyen kétes módszerekkel.)
Hamarosan jön egy következő rész arról, hogy a babafotózás otthon vagy műteremben jobb-e, ha történik.