Volt nekem annak idején egy komoly, a mostanihoz nagyon hasonló fotósprojektem, a MOMents365. Akkor 30 vállalkozó anyukát fotóztam végig otthonukban, ahogy két peluscsere és szopi között készítik a szappanokat, varrnak, kiszerveznek, alvállalkozóhoz rohannak, számláznak. Készült róluk egy műtermi sorozat is, számukra fontos üzeneteket magukra írva.
Nagyon szerettem minden percét, nagyon sok különleges, tehetséges anyukát ismertem meg, némelyikükkel most is, 3 év múltán is heti szinten együtt dolgozunk vagy éppen együtt koptatjuk Barcelona járdáit. Akkor a fotósprojekttel együtt egy közösség magja is csírázott, egyesületet, közösségi teret és programokat, kisgyerekekkel is látogatható ingyenesen használható közösségi irodát terveztünk és működtetünk. Kemény menet volt, de a portrézásba akkor szerettem bele végérvényesen, nem is beszélve arról, hogy milyen sokat tanultam akkor a hatvan képsorozat elkészítése közben.
Aztán néhány évvel később elkezdett bennem ismét érlelődni egy sorozat: van némi vonzódásom a szakállak iránt, szerencsémre éppen akkoriban kezdett divatba jönni. Akkor már együtt dolgoztam Sacival, beszélgettünk is erről, sőt, szórólapot is terveztünk, mellyel az utcán a menő szakállas urakat leszólíthatjuk. Nyilván önmagában egy szakáll-tablónak nem sok üzenete lett volna, de pár hónappal később Saci mögérakta a gondolati részét is: annyira nagyon tudja már mindenki, mi a helyzet a nőkkel és szegény nekünk mennyi szerepben kell egyszerre helytállnunk, milyen sok feladatunk van és elvárások felénk.
De ácsi! Azt tudjuk-e, hogy a férfiak mindebben a játszmában hol állnak? Tudunk-e önmagunkban nők lenni (és nőként beledögleni a sok szerepünkbe), vagy kell-e ehhez egy másik oldal is? Tényleg minden férfi “disznó” vagy papucs? Tényleg nem lehet kihúzni belőlük semmit? Tényleg a munkába menekülnek minden más elől és nehezen boldogulnak az érzelmekkel? Tudják-e a macsók, hogy milyen igazából férfinak lenni, vagy tudja-e bárki? Azért viselnek-e szakállat, mert szeretnének férfiasak lenni és ez egy látványos és megfogható eszköz ehhez, ha már máshogy nem megy? Vajon a szakálltól férfiasabbak is érzik magukat?
Ezekkel a kérdésekkel indultunk neki közel egy éve a sorozatnak. A fenti kérdésekre persze konkrét válaszok nem hangoztak el, hiszen nem ilyen fekete-fehér a világ, ezek nem is olyan kérdések, melyekre egy mondattal lehetne válaszolni. Azt viszont láttuk: szívesen beszélnek, mesélnek, elemeznek, gondolkodnak maguk és velünk együtt. Hogy eddig mi sült ki belőle? Olvassátok el az ember oldalán megjelent interjúkat!
És hogy ebből hogy lesz/lett kiállítás? Az érdi Szepes Gyula Művelődési Központból már jó két éve kaptam a felkérést. Amikor ezzel a férfias témával álltam elő, pár napig elég komoly izgalom volt rajtam, hogy a beígért (nőnapi) női téma helyett befogadják-e a férfiakat, de szerencsére nemhogy nem volt kérdés, tárt karokkal várják a szakállakat. Meg a bajszokat. Meg a férfiakat, akár van arcszőrzet, akár nincs.
Szóval, érdekelnek minket a férfiak? :) Elolvassátok, megnézitek?