Nagyjából 10 hónappal ezelőtt nézegettem a családi képeinket. Természetes, hogy a főszereplő a képek 90%-n a fiam. A maradék 10% jut az apukájának. Egy valaki hiányzik a képről: én. Aki vagy fényképez vagy ha éppen nem az ő kezében van a gép, messze elbujdokol a kamera elől. Csak úgy mint a saját anyukája.
Ácsi! Ez így nagyon nem oké! Nem szeretném, ha a fiam úgy nőne fel, olyan vizuális örökséggel, hogy a saját anyukája, akit bevallása szerint a világon a legjobban szeret :), nem szerepel egyik képen sem! Hiszen majd ha kiskamaszként vagy éppen megindulva a nagyvilágba elő-elővenné a régi családi képeket, nem fog ott találni!
(Note: pontosan 20 percig kerestem egy képet, amin az elmúlt 3,5 éveben rajta vagyok…)
Nem fogja érdekelni, milyen volt a hajam, volt-e éppen rajtam pár kiló felesleges vagy jó formában voltam. Nem fogja az sem érdekelni, ha ki van nyúlva ruhám. Egy dolgot fog nézni, ahogy én is nézem a gyerekkori fotóinkat és ahogy te is nézed a sajátjaidat: “hol van az anyukám a képeken? Boldog volt-e? Milyen jó nézni, ahogy mosolyog! Ó, igen, emlékeszem erre a kirándulásra/fotózásra/nyaralásra, anya megint ideges volt, mert otthon maradt a szalvéta, de aztán belátta, hogy senkit nem érdekel, amúgy meg milyen klassz volt együtt lenni, de jó idők voltak ezek!”
Ezért aztán tavaly megálmodtam a Love, Love Mama anyák napi kampányt, ami pont ezért született: NEKED, aki elbujdokolsz a kamera elől, NEKED, aki mindig fényképezel és olyan kevés képen vagy rajta.
Neked, aki meg szeretnéd ünnepelni a tavaszt, neked, aki nem szeretnél műterembe menni, tüllszoknyás/csokornyakkendős képeket készíttetni a gyerekekről, ha egyszer odakint tombol, él, harsog a természet.
Hidd el, nem fogod zavarban érezni magad, egy dolgod lesz csak anyukaként: a gyerekekkel lenni, játszani, örülni, hemperegni a fűben, érezni, szeretni, nevetni. J E L E N lenni.
Ezt szeretném neked adni anyák napjára.
Még van néhány hely, itt jelentkezhetsz az anyák napi fotózásra.