A családi fotózás NEM a helyszínről szól, a szép őszi falevelekről.
A családi fotózás NEM a ruhákról szól.
NEM a naplementés mezőről.
A családi fotózás NEM a karácsonyi berendezett műteremről szól.
A családi fotózás NEM arról szól, melyik fotós kattintgat olcsóbban.
A családi fotózás RÓLATOK szól. Rólatok, A Családról. Így nagybetűvel. TI kelletek a képre. Együtt. Jelen. Egymásra figyelve, lazán.
Ha ti nem tudtok önmagatok lenni, mirefel a szép őszi színes levelek?
Ha nem tudtok felszabadultak lenni, miért a gondosan kiválasztott ruha?
Ha feszengtek, ha kínos ez egész, miért a nagy készülés?
Persze mindez csak akkor igaz, ha valóban önmagatokat szeretnéd viszontlátni a képeken. Ha egy sosemvolt, feljavított, közösségimédia-kompatibilis verziót szeretnél, az is tök rendben van. Hiszen ki ne akart volna már életében legalább egyszer jobbnak tűnni, mint amilyennek érzi magát?
Viszont mi van akkor, ha az egyik nem zárja ki a másikat? Ha olyan környezetben vagytok, olyan fotós “kezében”, aki mellett felszabadultak tudtok lenni, így a képeken nem a ruha szépsége, hanem az egymás iránti szeretet fog “villantani”.
Mi van akkor, ha az őszinteség, a nyers valóság is tud szép lenni? Miért gondoljuk, hogy ami őszinte, az szükségszerűen kevésbé szép? Mi lehet szebb a tökéletlenségnél?
