Oldal kiválasztása

Kb. húsz évig udvarolt kitartóan. Néha hangosan és látványosan, máskor úgy tűnt, hogy feladja. De győzött. Ő mindig is jobban tudta, hogy mellette a helyem. Ma négy éve vagyunk együtt, a fotózás és én. Ma négy éve született az AgiSzabo Photography. 400+ fotózás  Két fél évig tartó fotóprojekt, két kiállítás. Több mint ezer csodálatos embert ismertem meg. Barátságok, közös munkák születtek, egymás inspirálása. Többezer nyomtatott fotót, sok-sok fotókönyv és képkeret, nem-akarom-tudni, mennyi kilométer utazás hozzátok, nem-akarom-tudni, hány emailváltás. Saccoljátok meg, hány óra képszerkesztéssel töltött idő, én nem akarom tudni ezt sem . Mind-mind öröm és boldogság. Még mindig úgy kelek fel midnen reggel, hogy EZ JÓ. Jó helyen vagyok. És ezt nektek köszönhetem, hiszen négy éve nap mint nap mellettem teszitek le a voksotokat. Azzal, hogy engem kértek fel arra, hogy megörökítsem a jeleneteket, hogy ezeket a pillanatokat, életszakaszokat általam tehessétek el az utókornak. Köszönöm nektek, köszönöm minden drága volt és leendő családomnak. Szeretlek benneteket  A blogbejegyzés kiemelt képét Izafoto.hu, Iza Tymkow készítette róla 2017-ben. 


Szeretnéd elsőként megkapni a híreket az új kampányokról, fotózásokról, felhívásaimról? A Love Mama és a Love The City minifotózás napokat például mindig elsőként a hírlevélre feliratkozottak között hirdetem ki, általában a helyek 60-70%-a be is telik így. Szeretnél te is elsőként értesülni ezekről?

Itt iratkozz fel a hírlevelemre! 


De van még itt valami! Családi fotózást szeretnél, de nem vagy biztos abban, hogy válassz olyan fotóst, akivel jól érzitek magatokat a fotózáson és az elkészülő képek is olyanok lesznek, amiket örömmel nézegetsz majd évről évre? Összeállítottam egy kalauzt, a legfontosabb szempontokkal, hogy megtaláld a tökéletes fotóst a családi életetek megörökítéséhez. Irakozz fel az ingyenes kalauzra és garantáltan megtalálod a tökéletes személyt!