Mentorálás fotósoknak

Imádsz fotózni. Ebből szeretnél megélni. Személyesen segítek. 

Szia, ha még nem ismerjük egymást: Szabó Ági vagyok, az Agiszabo Photography Ágija. 

2014 óta főállásban családok, babák fotózásából élek budapest egyik vezető családi fotósaként, 2020. óta már az ovikat is hódítom az Ovisuli Fotó színeiben.

Imádom a fotózást, imádom az üzletet, a marketinget és nagyon szeretek tanítani (ebből még igazi egyetemi diplomám is van:). 

Meg sok minden mást nagyon szeretek még. Olyan igazi multi-passionate vállalkozó vagyok, ez a többrétű érdeklődés, szenvedélyesség, a fotózással töltött sok-sok év és 13 évnyi marketing tapasztalatom után a mentorálásban minden szál összeért. 

Remélem, hogy mindent, amit tudok, átadhatom neked is, hogy elindulj ezzel a kalandokkal teli úton, amit a fotós vállalkozás működtetése ígér. 

Minden együttműködés más és más. Ti is mások vagytok, máshol tartotok, mást szeretnétek, másban kell segítség. Ezért jobb egy egyéni mentorálás, mint a csoportos coaching.

Ahhoz, hogy kialakítsunk egy olyan együttműködést, ami terjesen rádszabott, beszéljünk meg egy ingyenes első konzultációt. Ennek alapján kialakítom a rád szabott ajánlatomat és már bele is vághatunk!

Lehet, a fotózásban kezdő vagy, de már tudod, hogy ebből szeretnél megélni: ajánlok iskolákat és amíg a suliban tanulsz, kísérlek az úton ha szeretnéd, tudod, mint amikor gyerekkorunkban anyukánk ült mellettünk, míg leckét írtunk.  Ezzel párhuzamosan elkezdünk az üzleti részével is foglalkozni.

Lehet, hogy már ismerős a szakma, talán papírod is van, de valahogy még nem találtál fogást rajta.

Az is lehet, hogy van szakmai tudásod, de nem vagy elégedett vele, azt érzed, nem tudsz fotózni, nem tudsz bánni az emberekkel.

Beszlégessünk és nézzük meg, merre szeretnél menni. 

Jelentkezz konzultációra

HOGYAN MŰKÖDIK A MENTORÁLÁS? 

Telefonon átbeszéljük az első konzultáción, hol tartasz, hová szeretnél eljutni, miben kelne el a segítség.

Átbeszéljük azt is, milyen ütemben, meddig szeretnél velem dolgozni.

Kidolgozok neked egy rád szabott folyamatot: ez lehet, csak néhány alkalom és egy adott téma, de lehet egy 3-6 hónapos együttműködés is.

Az együttműködésünk lehet fotó és üzleti hibrid, de lehet csak üzleti is, ahol akár egy kész honlappal és fél-egyéves tartalommal feltöltve búcsúzunk.  Csak fotózás, technikai nevelgetést én nem vállalok, vannak nálam “dörzsöltebbek” is e téren..

A neked összeállított finomságok között szerepel nagyon sok kreativitást fejlesztő gyakorlat, álmodozás, gondolkodás, tervezés. Kapsz tőlem sok segédanyagot,  munkafüzeteket.

Nagyon sok dolgod lesz, de kérlek, ne feledd:

A SIKER NEM RÖGTÖN TÖRTÉNIK MEG, EGY FOLYAMAT.

Akkor tudjuk közösen elérni a céljaidat, ha ezért te meg is dolgozol. Én nem tudom helyetted begyakorolni a fotózást, nem tudom helyetted megálmodni az életed. Én már ezen túlvagyok, most rajtad a sor :) 

 

A mentor-programom neked való, ha …

  • már tudsz fotózni és
  • kacérkodsz a gondolattal, hogy ebből élnél meg,
  • van benned kellő elszántság,
  • szorgalmas vagy,
  • hajlandó vagy elfogadni mások javaslatait, nyitott vagy
  • és alázatos a szakma iránt is. 

Nem neked való, ha …

  • kizárólag a szakmát akarod megtanulni, az alapoktól a stúdióvilágításig, 
  • ha papírt szeretnél a szakmáról, 
  • ha nem szeretnél tanulni, gyakorolni, gondolkodni, csak várod, hogy megtörténjen a csoda, 
  • ha magad, a netről böngésznéd össze a tudást, amit vagy sikerült rendszerbe szedned, vagy nem. 

CSOMAGOK, LEHETŐSÉGEK 

Az alábbi csomagok rugalmasan alakíthatók, de egyesével is kérheted őket, ha csak kipróbálnád, milyen velem együtt dolgozni. 

Egy alkalom mentorálás

Ha még nem tudod, elköteleződnél el, de valamit tenned kell, úgy érzed. Óradíjban számolunk, egy alkalom min. 1,5 óra.

3-6 hónapos együttműködés

Testreszabott program, legyen szó csak üzletről vagy üzletről  és fotózásról. Lehet egy témára szabott vagy egy teljesen átfogó mentorálás: az alapoktól elkísérlek az első fizető ügyfeleidig.

Fotózz velem!

Ha már ismered az alapokat, kísérj el egy fotózásra. Itt is több lehetőséged van: csak figyelsz, velem fotózol amolyan másodfotósként vagy külön neked szervezünk “modelleket”, minden rólad szól.

Kezdd el máris!

Töltsd le a csekklistát, ami a legjobb sorvezetőd lesz a fotós vállalkozásod elkezdéséhez. 

Nem a netről ollóztam össze. Saját tapasztalat, rátok alakítva. 

Keress bátran!

Telefon

+36 30 394 7274

Email

agi@agiszabo.hu