fbpx
“Teszem a dolgom, közvetítek az égi és a földi között, inspirálok, félmondatot mondok ki, amiből te kinövesztesz egy csodát. “

agiszabo fotós
Olvasom a MOMents történeteit. Könnyedek, kerekek, önazonosak. A magam formáját még keresem. Hosszú mondatokban-e. Messziről-e. Üzletről-e. Gyerekről-e. Maradok a címszavaknál, amik meghatároznak.
A Múlt
Csendes gyerekkor. Lázadó kamaszság, nehéz évek. Fotó, festészet, művészetek, irodalom. Eszembe jut a kérdés, amit az óvodában tettek fel, Ágika, mi leszel, ha nagy leszel. Kozmetikus, divattervező. Tanár. Egyik sem lettem és mindegyik. Eszembe jutnak a jóslatok, amiket az évek alatt kaptam innen-onnan: hogy a feladatom a mások inspirálása. Az utam a közvetítés. Aminek pár éve még nem volt értelme, mára vált valósággá. Már csak nekem kéne megpihennem ebben a szerepben.
A kirakós darabjai szanaszét voltak, harmincpár évbe telik lassan, mire megérkezem ide, ami lassan kezd összeállni a nagy képpé. Most válnak egésszé, egymást kiegészítő és egymás nélkül nem létező darabok Ágivá. Az irodalom. A művészettörténet. A színkör. A kontraposzt. HTML. DSLR. ISO. Reneszánsz. Webshop. A szépség művészete.
Az Út
Azt is csak lassan értem meg, miért volt szükséges a sok küzdelem azzal, hogy hazaérjek önmagamba. Lehet, hogy bármelyik mellékvágányt választottam volna, sikeres lehettem volna a belső harcok nélkül, ha lett volna (lenne) bennem akár csak egy morzsányi hit is: elég vagyok. Képes vagyok. Lehetek én is.
A MOMents által, most értem meg, most fogadom el: lehetek sokféle. Akarhatok szabad lenni a félelmeimtől. Lehetek én is… szerencsés. Nemegyedül. Merhetek álmodni. Hogy elmúlik, hogy jó úton járok. Ha nem? Akkor megyek tovább.
A vállalkozás
Szeretem a magam ritmusát. Szeretem a hajnali csendet, amikor dolgozom. Szeretek csak úgy lógni az interneten, mert innen tanulok, inspirálódom. Apró darabok jönnek, beolvasztom, átalakítom, továbbgondolom. Szeretek magam megküzdeni. Szeretem kimondani: vállalkozó vagyok. Egyéni. Meg női. Meg anya. De a küzdés folytonos, segítséget kell kérnem. Érkeznek a konkrét személyek, kineziológus, coach, tanácsadó barát, más, aki csak meghallgat, vagy ez a projekt és a szereplői, akiktől mennyit tanulok. Jó lesz ez lassan, csak ne lenne ott a folytonos kétség. Csak legalább tudnám úgy hazudni magamnak, hogy elhiggyem: elég vagyok. Jó vagyok.
Jó napom van 
Néha olyan a fotózás, mint egy könnyű tánc, libbenünk, értünk, csillog a szemünk, nevetünk, elfáradunk. Az egyenlet soktényezős, mindenen múlik.
Néha olyan, hogy bevillan valami, egyben látom a képet, a jövőt, pontosak a részletek, látom az irányt, az utat. Néha már reggel kilencre megváltom a világot és magamra rakom a szuperhős billogot.
Néha meg nem. Olyankor
Rossz napom van
Ami lehet, eltörik, ami lehet, leesik, megszűnik működni. Köd ül rajtam, nem tudok gondolkodni, nem értek, elvesztem, sűrű az erdő, sok a fa, hol a nap, ami kivezet. Fáradt vagyok ilyenkor. Sírásig, zsibbadásig, fájásig. De mindig tudom, a legmélyebb hitetlenségben, a legerősebb tagadásban és a legkeményebb önsorsrontásban is: elmúlik. Holnap vagy egy hét múlva, de lesz majd még sok olyan, amikor jó…
moments365_szaboagi_web-3
Festőművész nagyanyám unokája, fotós apám fotós lánya, irodalmár anyám lánya, fiam anyja, férjem felesége. Magyar nyelv és irodalom szakos tanár és esztétika szakos bölcsész. Keresőmarketing specialista. OKJ-s sportoktató és kezdő gerincjóga-oktató.
Jöttek ki a kezem közül mozdulatok a táncban, a rajzban, épült fel sok webshop és weboldal, közvetítettem jógaoktatókat cégeknek, hangos irodalmat a vevőknek, inspirációt talán néhányaknak, hoztam a világra a gyerekem, a MOMents365 projektet. Rajongója a finom ételeknek, a jó boroknak, a sírós filmeknek, a marketingnek, az üzletnek, a jó ötleteknek. Nem értem, hogy áll össze hangokká a zene, otthonná a lakás, nővé a test. Hiszem, hogy vannak nálunk nagyobb erők, hogy van egy kijelölt életfeladatunk. Hiszem az energiák állandóságát és körforgását, hiszek a jóga erejében és szükségességében. Elfogadtam a sokaságomat, a ritmusomat, de nem mindig tudom megbocsátani a hibáimat és a hiányosságaimat, amit évek óta nem töltök be.
Fotózom az arcokat, a mosolyokat, a kis hurkákat, az érintéseket, a fényeket, titkon remélem, hogy néha sikerül apró darab művészetté alakítani a mindennapokat, azt a puszit, amit tegnap is adhattál volna, azt az ölelést, ami holnap is meg fog történni, azt a féltő mozdulatot, amivel két óra múlva újra átöltözteted a babádat. Fotózom, ahogy megérkezel zavarban és hazamész egy picit más nőként. Átadom, megőrzöm neked. Teszem a dolgom, közvetítek az égi és a földi között, inspirálok, félmondatot mondok ki, amiből te kinövesztesz egy csodát.
moments365_szaboagi_web-2_2
Az írás eredetileg a MOMents365 weboldalán jelent meg 2015. szeptember 21-én.